2 óra önkéntes áramszünet

Múlt héten azt tűztem ki a 100 Fenntartható Tett heti próbatételének, hogy két órán keresztül ne használjunk semmilyen elektromos berendezést. Egy ilyen önkéntes böjt nagyon jó arra, hogy tudatosítsuk, valójában mekkora szerepet játszik egy-egy erőforrás a mindennapjainkban, mennyire kényelmessé teszi az életünket – illetve olyan alternatívákra is felhívhatja a figyelmünket, amiket addig esetleg nem vettünk észre.

áramszünet fenntarthato.cafeblog

Délután háromnegyed ötkor indítottam az órát, egy esős vasárnapon; már alkonyodott, de még nem volt teljesen sötét odakint. Gyertyát gyújtottam, és leterítettem a jógaszőnyegemet – az első komolyabb nehézséget az okozta, hogy az ablaktalan fürdőszobában megpróbáltam megtalálni egy hajgumit.
Szeretek este gyertyafénynél jógázni, így ebben még semmi rendkívüli nem volt számomra, nem zavart a félhomály. A csudálatos ebzet is a megszokott forgatókönyv szerint járt el – nagyjából félidőnél elkezdte szaboltálni a gyakorlásomat, ráfeküdt a jógaszőnyegre, nyalogatta a kezemet/nyakamat, illetve a híd póznál bekúszott a fenekem alá. De nem csak a szőrös lakótársam zavart – egyfolytában azon törtem a fejem, hogy mit fogok két órán keresztül csinálni. Minél autentikusabban szerettem volna teljesíteni a kihívást, így nehezen bár, de megálltam, hogy még gyorsan főzzek egy teát, mielőtt belevágok – így viszont az egyik kedvenc elfoglaltságom, a teázás is kiesett a lehetséges időtöltések közül. Nem vasalhattam ki a másnapi ingemet, és nem is dolgozhattam az aktuális terveimen – nem kapcsolhattam be a számítógépet, hogy e-maileket küldjek, de még a lámpát se gyújthattam, hogy listákat írjak.

kutyásjóga fenntarthato.cafeblog

Miután feladtam, hogy elmélyüljek egy meditációban – kattogó aggyal, és a gazdi feszültségét átvevő kutyával, – felöltöztem, és felszerszámoztam Ellát is. Nagy szerencsénkre egy másik lakó is épp akkor lépett ki a lépcsőházba, így ő felkapcsolta a világítást, amit mi is kihasználtunk*. Lementünk az addigra már sötét – és esős – utcára, és andalogni kezdtünk.

És akkor vettem észre, hogy mekkora csend vesz körül. Néha-néha elhúzott mellettünk egy autó, és a legtöbb lakás ablakában persze égett a villany. De azzal, hogy nem nyithattam fel a laptopot, és nem vethettem bele magam az Internet végtelen információtengerébe, nem írhattam e-maileket (tehát, ha virtuálisan és késleltetve is, de nem beszélgethettem valaki mással), és nem dolgozhattam se a blogon, se a közelgő előadásomon, se a néhány évre kitűzött céljaimon – az agyam hirtelen azt vette észre, hogy csend van körülötte. És nagy meglepetésében nem talált semmi fogódzót, semmi gumicsontot, amin rágódni lehetne. Maradt a sötét és esős utca, a kutya a póráz végén, és én, akinek nem kell csinálnia semmit, vagyis, éppen, hogy a semmit kell csinálnia – mert egyébként minden tevékenységemhez áramra, vagy legalább nappali világosságra van szükségem.
Csak lennem kell, lélegeznem; semmi hasznosság vagy világmegváltás, semmi önigazolás, hogy a bennem rejlő potenciált (tudás, készségek, képességek) arra fordítom, hogy értéket teremtsek.

Azt eddig is tudtam, hogy nehezen kapcsolok ki, és kényelmetlenül érzem magam, ha szándékosan csinálok valami haszontalant. (Pocsék vagyok fürdésben. Max. 5-6 percet tudok feküdni egy kád forróvízben és nézni a plafont. Mit csinálnak mások fürdés közben? Mivel vesztegetik az idejüket mások fürdés közben?)
Különösen a tavalyi tapasztalatok nyomán megtanultam, hogy oda kell figyelnem a rekreációmra, mert különben kiégek. De ahogy végiggondoltam, hogy mit szoktam csinálni pihenés címszóval, csupa olyan dolgot találtam, aminek a végén ott van valamilyen hasznosság is. (Például franciául olvasom Garance Doré blogját, hogy tanuljam közben a nyelvet. Vagy amikor nyáron festettem – ajándékkísérő cédulákat festettem, nem csak úgy bele a vakvilágba.)
Szóval ez elég fura, nagyon kényelmetlen, de valószínűleg fontos felismerés volt, amit figyelek majd a szemem sarkából, amíg eldöntöm, hogy mihez kezdjek vele.

esős kutyasétáltatás fenntarthato.cafeblog

Mikor hazaértünk, még volt bő félóra az árammentes két órából, úgyhogy gyertyafénynél kergettem az ázott kutyát a törölközőjével. Aztán csináltam egy szendvicset – és elgondolkoztam azon, hogy most visszanyalt a fagyi, eddig örültem neki, hogy kikoptak a készételek a spájzból, most eléggé tudtam volna örülni egy csomag keksznek, vagy egy tábla csokinak; de hogy se tea, se zabkása áram nélkül, az kemény. (Bizonyos szempontból jobb ötletnek tartom a villany- mint a gáztűzhelyet, mert villanyáramot alternatív forrásokból  is elő lehet állítani, de nagyon kiszolgáltatott érzés volt felismerni, hogy semmi normális ételt nem tudok készíteni áram nélkül.)

Aztán “vacsora” után letelepedtem a szőnyegre a kutya mellé, és jó alaposan megdögönyöztem. Átmasszíroztam a hátát, a vállát és a lábacskáit, jól megvakargattam a hónalját, és közben elgondolkoztam az élet nagy kérdéseiről. Mikor lejárt a kihívás ideje, feltápászkodtunk, én feltettem egy adag mosást, a kutya meg elvonult a kanapéjára, és a fal felé fordulva elaludt.

 

* Azt hiszem, veszélyes lett volna lemennünk a csúszósra kopott lépcsőkön vaksötétben, így ha nincs ez a véletlen egybeesés, valószínűleg megtörtem volna a böjtöt, és felkapcsolom magunknak a lámpát.

Kutyás meditáció fotó

Esős ablak

Kutyasétáltatás esőben

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.