5 könyv

Ami, ha nem is változtatta meg az életem, de nagy hatással volt rám.

Az egyik legjellegzetesebb gyerekkori élményem anyukám visszafojtott nevetése, amikor a mi lefekvési időnk után ő még olvasott a másik szobában. Én nagyon ritkán nevetek hangosan könyvön, ebben inkább apukámra hasonlítok; rajta látom néha azt is, hogy néhány másodperces aklimatizálódásra van szüksége, amikor abbahagyja az olvasást, hogy visszaérkezzen a valóságba.

Az olvasás szeretete valószínűleg a legértékesebb kincs, amit otthonról hozhattam. Legjobban igazi könyvet szeretek olvasni, bár nyáron letöltöttem a Kindle alkalmazást a tabletemre, ezt inkább a kényszerűség hozta, mert akkoriban sok olyan könyvről hallottam, amit mindenképpen el akartam olvasni, de nálunk még nem jelent meg, talán nem is fog. Mivel konkrétan a könyvek birtoklása nekem nem fontos, ezért tulajdonképpen elegendő, ha csak digitálisan töltöm le őket – de persze még egyet se töltöttem le, mert hogy, hogy nem, közbejött pár igazi, papírkönyv. Most éppen megint Márquezt olvasok; régi kedves ismerős, akivel több évnyi kihagyás után is ugyanott folytatjuk, ahol annak idején abbahagytuk.

És akkor nézzük a mai ötöst – holnap már lehet, hogy más könyvek jutnának eszembe.

Boris Vian: Tajtékos napok
Kamaszkorom meghatározó könyve, rongyosra olvastam, csodás, lírai, szürreális, nincs, amit még nem mondtak el róla, a saját életemben pedig már-már közhely, mindig ez az első, ami eszembe jut, ha könyvekről van szó.
Ami különösen nagy élmény volt, hogy a végletekig kifigurázott Jean-Sol Partre és Bovouard nagyhercegnő Vian kortársai, valós személyek, így aztán olvastam tőlük is pár regényt/ novellát.
A könyvből készült Michel Gondry filmet nagyon szerettem, ő amúgy is az egyik kedvenc rendezőm, meg elég elvont is (rendezett vagy egy tucat Björk videoklipet is, ha ezt lehet az elvontság mércéjének tekinteni), szóval azt is nyugodt szívvel tudom ajánlani.

Murakami Haruki: A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
Ez valami olyan volt, amihez hasonlót még soha korábban nem olvastam – és borzasztóan tetszett. Írtam már róla itt a blogon is, s ha nem túl rémes dolog, akkor saját magamat szeretném idézni:
Tehát szerettem a Tazaki Cukurut, a tiszta hangja miatt, a szuper nőalakjai miatt, és azért az epizódért, amikor hősünk Finnországba megy, hogy ott találkozzon az egyik régi barátjával, aki kerámiákat készít. És ahogyan Murakami ír Tazaki Cukuru magányosságáról, az egyszerű lakásáról, az életébe rendszert vivő szokásairól, arról, ahogyan majdnem belehalt – szépen, csendesen, minden különösebb dráma nélkül, – amikor a barátai elfordultak tőle – akkor olyan szálakat penget meg, ami, ahogyan hallom, sok olvasó lelkében ugyancsak visszhangra lelt.
 Azóta több Murakami regényt is elolvastam, mindegyik nagyon különleges, de ez a kedvenc.

Christopher Moore: Biff evangéliuma
Egy kollégámtól kaptam kölcsön azzal, hogy ő időről időre előveszi, belelapoz, és mindig talál benne valamit, ami éppen akkor hozzá szól – és hogy imádja, ahogy Jézus felfedezi a kávét.
Chris Moore-tól akkor én már olvastam a Mocskos melót, ami nagyon tetszett, de a Biff evangéliuma valami egészen csodálatos alkotás. Egy kicsit emlékeztet a Tajtékos napokra abban, hogy vad bakugrásokkal, s időnként kifejezetten obszcénan mesél olyan nemes dolgokról, mint a barátság – és a vallás. A Biff evangéliuma Jézus gyerek- és fiatalkorát meséli el, a legjobb barát perspektívájából, s ezzel mindenféle bigott ájtatosságtól mentesen, de teli szeretettel, végtelenül emberien.
Nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, hogy ezen a könyvön többször is nevettem hangosan.

Patrick Süskind: A parfüm
A klasszikusok közül sok kedvencem van, Az öreg halász és a tenger, a Bűn és bűnhődés, az Anyegin, A pármai kolostor, a Vörös és fekete, a Száz év magány – és valamiért A parfümöt is klasszikusnak hittem, közben meg kortárs, 1985-ben jelent meg. (A könyvből készült filmet A lé meg a Lola-s Tom Tykwer rendezte, kicsi a világ, na.)
A történet egyáltalán nem kellemes, a főhős egyáltalán nem szimpatikus – és mégis szinte szurkol neki az ember. Zsenialitása a borzasztóságában rejlik, teljesen beteg a sztori – és magával ragadó, és megkockáztatom, hogy lehetne klasszikus.
Különös, hogy milyen élénken emlékszem egy-egy részletre, pedig általában a könyvek egyfajta összbenyomásként élnek bennem, a legtöbbnek a cselekményét is csak elnagyoltan tudom felidézni – ettől nem kevésbé kedvesek számomra, csak amikor valakinek el akarom mesélni, hogy miért jó az a könyv, miért kell mindenképpen elolvasnia, akkor nehezen találom a szavakat.
Szóval A parfüm is remek könyv, ehhez foghatót sem olvastam korábban, és mély benyomást tett rám 🙂

Csukás István: A téli tücsök meséi
Ez volt az első könyv, amit olvastam, valószínűleg ennél meghatározóbb könyv nem lehet az ember életében. Elsős lehettem, mert úgy emlékszem, az íróasztalomnál olvasgattam, lámpafénynél, mindig csak egy-egy oldalt. Vékony kis könyv volt, régi, megsárgult lapokkal, fóliázott keménykötéssel. Kedves emlék.

Amint látható, nem feltétlenül a legkomolyabb olvasmányaim jutnak leggyorsabban eszembe; az viszont valószínűleg szerencsés, hogy csak egyetlen könyv van, amit megbántam, hogy elolvastam. Az Édentől keletre szerintem annyira rossz, hogy utóbb visszagondolva azok az órák, amiket azzal töltöttem, csak lerövidítették az életemet – s ha adott bármit is, az a keserű tapasztalat, hogy nem kell feltétlenül minden szrt végigolvasni 🙂

 

 

 

 

 

Illusztráció: All Bong

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.