31

Múlt hétvégén volt a szülinapom.

Az utóbbi években igyekeztem minél kevesebb felhajtással megúszni ezt a napot; idén viszont rám szakadt a nagy felismerés, hogy kevés ennél szomorúbb dolgot tehettem volna saját magammal. A szülinapok azért vannak, hogy megálljunk egy pillanatra, és igen örvendjünk azon, hogy megszülettünk, és hogy – még élünk. Amikor úgy próbáltam tenni, mintha a szülinapom is ugyanolyan lenne, mint az év többi napja, akkor éppen azt mulasztottam el, ami pedig a legfontosabb kellene, hogy legyen: megbecsülni önmagam, ezt az egyszeri és megismételhetetlen emberi lényt, aki én vagyok.
Vissza-vissza tér ez a téma a pszichológusomnál, hogy nem vagyok túl kedves önmagammal, szóval mostanában elkezdtem erre odafigyelni, és próbálok legalább olyan barátságos lenni önmagammal, mint az összes többi emberrel körülöttem. (Ez valami egészen fura dolog; sokáig nem is értettem, miért mondja, hogy túlságosan kritikus vagyok magammal, de ha odafigyelek erre, tényleg sok szomorúságot vagyok képes okozni magamnak azzal, hogy nem ugrom meg a saját magam által támasztott elvárásokat. Miközben mindenki mással szemben teljesen őszintén vallom, hogy mindenki úgy jó, ahogy van.)

Tényleg nem tudom, hogy az összes korombeli ismerősöm, régi osztálytársam/ csoporttársam hogy csinálja, hogy szép, kiegyensúlyozott felnőtt emberek lettek, férjjel/ feleséggel, gyerekekkel, jelzáloggal. Én meg ott tartok, hogy saját magamat ne szívassam már. Nem vagyunk egyformák, gondolom.

Node. Az a jó a januári születésnapokban, hogy még egyszer vissza lehet tekinteni az elmúlt évre, aztán irány a következő. Még az első héten megbeszéltem a főnökömmel, hogy szeretnék elbúcsúzni a cégtől; életem nagy kalandja volt ez a multis kitérő, de most nem sikerült összeegyeztetnem azokkal a dolgokkal, amik pedig nagyon fontosak nekem – kutya, család, barátok, egészség, rajzolás, társadalmi projektek…
Ami helyette lesz, az viszont nagyon jó: az önkéntes csapatom nyert egy pályázatot, ami lehetővé teszi, hogy három évig egy segítő központot működtessünk. Ezzel egyrészt együtt járnak majd bizonyos kötelezettségek, hiszen a működés keretei központilag szabályozottak. De nagyon bízom benne, hogy a saját projektötleteimet is be tudom majd vinni, és a legizgalmasabb az egészben, hogy erre a három évre inkubációs időszakként tekintünk, amikor megteremtjük az alapokat ahhoz, hogy a projektjeink piacképessé váljanak, és tovább működhessenek.

Szóval, most még a felmondási időmet töltöm; ez az az időszak, amikor már csak nekem fontos, hogy még mindig a legjobb tudásom szerint végezzem a munkám… és közben már nagyon izgatott vagyok a következő etap miatt.

 

Illusztráció

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.