November // Money on my mind

Jégtáblák a körforgalomban. Mire odaérek, már híre-hamva sincs annak a busznak vagy teherautónak, amelyikről lecsúsztak; szeretem a télnek ezeket az apró kis jeleit.

Két napja elővettem a téli pufikabátomat – nem igazán elegáns, de tartósan 4 fok alatti hőmérsékletnél csak abban tudok kutyát sétáltatni. Ella kutya egyelőre nem panaszkodik, de a félórás andalgásainkat 20 perces tempós séták váltották fel. És ha ismerőssel találkozunk, csak egy-egy szóra állunk meg. Ha mozgunk, nem fázunk annyira.

Nemrég elkezdtem hot iron edzésekre járni – arra gondoltam, hogy ha beköszönt a téli nedves-hideg idő, nem biztos, hogy ugyanolyan rendszeresen tudok majd futni menni, úgyhogy beütemezek egy benti edzést – és nagyjából, ahogy elkezdtem, jött is a rossz idő. Heti egyszer járok csak, egyelőre ennyi elég. Szeretem, feldob, jó érzés, hogy “csinálok valamit”, és valójában nagyon menőnek is érzem ezt a súlyzós témát. (Valójában még bőven kezdősúllyal, 2,5 kg-val tolom végig az órát, de ez köztünk marad.)

November közepén elkezdtem naponta naplót írni. Annyira tele volt a fejem, hogy úgy éreztem, szükségem van valamiféle földelésre, és valójában sokat segített a naplóírás. Szeptembertől ugrásszerűen megnőtt az elvégzendő feladatok volumene – október elején és november végén pedig egy-egy nagyrendezvényünk is volt. Elképesztően érdekes és izgalmas ez a projekt, rengeteget tanultam belőle, és nagyon sok ötletem van, amit mind meg lehet valósítani az adott keretek között – olyan ötletek, amelyekkel egy kicsit jobb hellyé lehet tenni a világot, vagy legalább a közvetlen környezetemet. Néhány embernek az életét.
És közben elfogyott a pénzem.

November végén megint elromlott az autóm, és olyan árajánlatot kaptam, amelyet egyszerűen nem tudtam kifizetni. Hónapok óta nem sírtam – voltak nehézségek, kihívások és egyszerűen szar napjaim az elmúlt időszakban, de egyiktől sem sírtam, és többé-kevésbé rövid idő alatt túltettem magam rajtuk. De ez most bement. Hogy 32 évesen itt tartok.
Értsétek jól – tudom, hogy 2018-ban Magyarországon luxus amiatt sírni, ha valakinek nincs pénze megjavíttatni az autóját. Különösen, hogy a szüleim azonnal a segítségemre siettek, úgyhogy van autóm, és ráérek csak akkor elkezdeni visszatörleszteni nekik, ha kifizettem a mosógépem utolsó részletét.
Ami nagyon bánt ebben a történetben, az az, hogy látom magam körül, milyen szépen élnek mások. Én meg hónapról hónapra tologatom, hogy új íróasztalt vegyek. 

Azon gondolkodtam, hogy mit rontottam el. Hogy mit csinálok rosszul. És persze, szégyeltem magam. Jó képességeim vannak és szerencsés körülmények között nőttem fel. Ha ilyen alacsony a fizetésem, ha olyan állásban vagyok, ahol ennyire kevésre értékelik a munkámat, akkor az csak az én hibám lehet.
Azért írom ezt mind le, mert azóta már beszéltem is erről másokkal, és kiderült, hogy nem csak én érzem így. Viszont én egy hétvége alatt végiggondoltam, és helyretettem magamban a dolgokat. És ez lehet, hogy segít másoknak is.
Szóval arra jutottam, hogy először is, diákhitelt törlesztek, nyugdíj-előtakarékosságot fizetek, és van egy nagyobb havidíjú biztosításom is. A diákhitel nélkül nem tudtam volna tanulni, úgyhogy felesleges is túl sokat beszélni róla. A másik két tétel pedig majd a távoli jövőben fog jól jönni. 
Aztán pedig, egyedül élek, ami azt jelenti, hogy a lakással kapcsolatos minden költséget egyedül viselek – de nekem elképesztően értékes ez az önállóság. Ha megnézem, sok évfolyamtársam csak mostanában költözik el otthonról, eddig a fizetésük akár 100%-át is magukra költhették. Még jó, hogy könnyebben élnek. A lehetőség, hogy hazaköltözzek, a szülői házba, számomra is adott – de én ezt nem szeretném. Ahogy erre rájöttem, egészen máshogy kezdtem érezni magam a lakásban. Az a folyamatos szorongás, amit azért éreztem, mert szerettem volna lecserélni az ütött-kopott bútoraimat, csak nem volt rá pénzem, hirtelen megszűnt.
Ami pedig a vállalkozásomat illeti – nem, nincs miért szégyelnem magam, ha nem tudok egyszerre két munkát 100%-osan végezni. És nem, nem kell magam hibáztatnom azért, ha a business developmentem 0%, ha a főállásomban több hónapon keresztül 60 órát kell dolgoznom egy héten. De akkor sem kellene szégyelnem magam, ha nem lennének olyan készségeim, amelyekre saját vállalkozást lehet alapozni. Mert ha én a legjobb tudásom szerint elvégzek egy munkát, és mégis kevés pénz kapok érte, az nem azt jelenti, hogy én keveset érek, és bármit is rosszul csináltam volna. 

Amíg nem mentem csődbe két hete, nem is voltam tisztában vele, hogy mekkora feszültséget okoz az életemben a pénz. Hogy mennyire kritikus vagyok önmagammal szemben emiatt. És most, hogy ezt felismertem, óriási tehertől szabadultam meg. És most lettem kész arra, hogy – szeressem önmagam. 
Szóval, totál megérte. 

Illusztráció: Alice Pasqual

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.