Nemtörődömség

Az egyik éjjel, már villányoltás után, finom kis motoszkálást-percegést hallottam. Aztán nagy csattanást.

Általában nincs problémám azzal, ha bejön egy-egy rovar, legtöbbjük kitalál. Aki meg nem, annak segítek.
Felkapcsoltam a villanyt, és egy kicsi, hatlábú, fekete bogarat láttam beszaladni a radiátor alá (a sötétbe). Volt benne valami, ami miatt nem akarózott egyszerűen csak visszabújni az ágyba, valami, ami azt súgta, hogy elő fog ő még jönni, és az sem kizárt, hogy rám mászik – ezt pedig mindenképpen szerettem volna elkerülni.

Nem tudtam, milyen bogár, azon kívül, hogy kicsi, fekete, és korábban még nem járt nálam. Tavasszal a poloskákkal már nagyon szépen begyakoroltuk, hogy ha eléjük tettem egy papírdobozt, simán belemásztak, és benne is maradtak, míg elvittem őket az ablakig – ott kiráztam őket a párkány külső felén, ők meg elrepültek. Valahogy úgy tűnt, hogy legalább olyan kényelmetlenül érzik magukat a lakásban, mint amennyire engem zavar, hogy bejönnek, és hajlandóak voltak együttműködni, csak minél előbb szabadulhassanak.
Ez a mostani kis fekete bogár azonban nem volt partner. A papírdoboz láttán sarkonfordult, és elkezdett futni a másik irányba.

Itt egy pillanatra felmerült bennem, hogy hülye vagyok én, fogócskázom az éjszaka kellős közepén egy vacak kis bogárral, agyon kéne csak csapnom – de aztán rögtön jött a másik gondolat is, az, amiért a poloskákat is terelgettem, és amiért a nagy kövér legyeket meg kóbor darazsakat is kisegítem az ablakon (egyet kell kinyitni, az összes többinél leengedni a redőnyt/elhúzni a függönyt, szóval, elsötétíteni, és akkor simán kitalálnak pár perc alatt). Szóval rögtön belém hasított, hogy azért, mert nagyobb vagyok, azért, mert megtehetem, azért, mert félek tőle, amiért gyorsan mozog, és ízeltlába van, és nem tudom, milyen bogár, mindezek miatt még éppen, hogy nincs jogom őt agyoncsapni.

Különös dolog ez, ahogyan együtt élünk a kisebb-nagyobb élőlényekkel, növényekkel és állatokkal – akik sok esetben sokkal korábban itt voltak, mint mi, és akiknek tulajdonképpen mi tolakodtunk be az élőhelyére. Bizonyos szempontból valószínűleg kissé extrém, hogy egy legyet sem akarok lecsapni – ha van lehetőségem kikergetni inkább. A szúnyogokkal csodálatosan jó kapcsolatban vagyok – én levendulát párologtatok, ők meg köszönni sem jönnek be (pedig a szúnyoghálón éppenséggel van egy nagy hasadék…) De nekem fontos, hogy csak azért, mert zavar, ne pusztítsak el semmit. Csak azért, mert megtehetem, ne ártsak.

Ja és hogy mi lett a bogárral, hát persze, a lényeg! Kerítettem egy joghurtos poharat (avagy jó, hogy szelektívem gyűjtöm őket, általában kéznél van egy). Ezt ráborítottam, egy kartonlapot alácsúsztattam, és nagy sietve, mert a bogár dugdosta ki a fejét, lábát, mindenét, elszaladtam vele az ablakig. Láttam, ahogy végigszalad az ablakpárkányon, aztán elnyeli az éjszaka. Azóta nem jött vissza, és az uncsitesóit se küldte.

Illusztráció: Dilyara Garifullina

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.