Fenntartható kommunikáció, avagy az új biznisz

Remélem, hogy az jó ómen, ha egy évekkel korábbi ötletemet még mindig nagyon klassznak tartom. Még főiskolás voltam, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy a legtöbb cégnek totál szervezetlen a CSR tevékenysége, s ráadásul mintha csak a nagyvállalatok foglalkoznának társadalmi felelősségvállalással, pedig ez egyáltalán nem függ a mérettől.

Most úgy látom, hogy a fogyasztók egyre inkább felbátorodnak, és a vásárlásaikkal nemcsak a szükségleteiket elégítik ki, hanem állást foglalnak – olyan kérdésekben, mint az etikus üzleti magatartás, a diverzitás és egyenlőség, vagy a környezetvédelem. Szóval ha valamikor, a tudatos CSR most különösen fontos egy vállalkozás számára.

Azt is gondolom, hogy a vállalkozóknak maguknak is fel kell ismerniük, hogy nem létezhetnek a piacon különálló entitásként: hosszútávon akkor maradhatnak jelen, ha közösségi szemlélettel végzik a munkájukat. S még inkább – nemcsak elvenni akarnak, hanem adni is.

A Fenntartható kommunikációval kétféle tevékenységet akarok képviselni a piacon. Egyrészt egy többé-kevésbé klasszikus kommunikációs tervezést és megvalósítást. Azért többé-kevésbé, mert mindenképpen a hosszú távú fenntarthatóságon van a hangsúly. Szerintem egy kommunikációs stratégia attól lesz jövőbe mutató és proaktív, ha a vállalkozás értékeiből ered. Természetesen fontos a konkrét termék és szolgáltatás, de legalább ilyen fontos az a szellemiség, amely mentén a vevői igény kielégítése megtörténik. Fontos a profit maximalizálás, de az is fontos, hogy mit akarunk csinálni azzal a profittal.

A másik része a Fenntartható kommunikációnak a CSR tevékenység optimalizálása – ami legegyszerűbben talán úgy magyarázható, hogy érdemes minél közelebb maradni az eredeti üzleti tevékenységünkhöz a társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódó projektjeinkkel is. Festhetünk kerítést, ha pékség vagyunk, de szinte biztos, hogy ha kenyeret sütünk adományként, még hatékonyabbak lehetünk. És persze, kommunikációs szempontból is ez a legegyszerűbb helyzet – és miért ne tartanánk szemelőtt a kommunikációt, miközben segítünk? A CSR akkor jó, ha mindenki jól jár, ettől lesz fenntartható…

Szóval, ez az új biznisz. Nagyon új, tudom. De szerintem készen áll rá a világ.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.