Magánvélemény

Azt hiszem, ezt mindnekinek magának kell most kitapasztalnia. Valószínűleg mindannyiunk története más, és ezért máshogy éljük meg ezt a különös, furcsa tavaszt.

Én a magam részéről jól vagyok. (Rendben van, ha erről beszélek?) Az első néhány napban megijedtem, de elég hamar rájöttem, hogy egyáltalán nincs jelentősége annak, hogy én lehetőség szerint nem szeretnék hónapokra egy veszélyzónában élni, annak minden korlátozásával-nehézségével. Nagyon hamar beláttam, az, hogy én mit szeretnék, nem számít – és belesimultam az áramlásba.

A bizonytalan jövővel kapcsolatban az én megoldásom az az, hogy mindig csak az adott nappal foglalkozom. Az újabb korlátozó intézkedésekhez újra és újra igazodom. Eddig még mindent meg tudtam oldani, nem szenvedünk hiányt semmiben. Ella kutya oltása az egyetlen, ami miatt kicsit kényelmetlenül érzem magam – most lenne aktuális, de elvileg nem lesz belőle baja, ha néhány hetet csúsztatjuk. Meg a körme is hosszú, de édesbogaram, láttunk mi már boldog kutyát hosszú körömmel.

Ami az önkéntes karantént, és a rengeteg Facebook véleményt illeti, én nem mások miatt vagyok itthon. Én magam miatt vagyok itthon. Mert ezt érzem helyesnek. Ennél fogva nem idegesítem magam azon, hogy ki mit hogyan nem tart be. A maszkviseléssel kapcsolatban nem tudok okosat mondani. De úgy érzem, basic udvariasság, hogy felteszem, ha olyan helyzet várható, hogy közel kell mennem másokhoz. Gesztus. És persze, sokat mosom a kezem, alaposabban, mint ahogy szoktam, de ez meg már rutinná vált. Nem azért mosom a kezem, mert félek a vírus terjedésétől, hanem mert ez az új normális számomra.
Ha jobban belegondolok, ez kicsit olyan, mint a közlekedési szabályok. Nem nagyon szoktam arra pazarolni az energiáimat, hogy egy-egy korlátozó tábla értelmét keressem, egyszerűen csak betartom őket.

Biztosan sokat számít az is, hogy az elmúlt években sokat dolgoztam a stresszkezelésemen. Azon, hogy hogyan reagáljak a nehéz helyzetekben. Ezt most jól tudom hasznosítani. Ahogyan mindent, amit zero waste vagy minimalizmus kapcsán szintén beépítettem a mindennapjaimba. Nem kell olyan sok cucc. Semmi baj nincs, ha nem lehet minden nap boltba menni.
És megértem, hogy van, aki most pánikba esik (sőt! lehet, hogy holnap valamin pont én kattanok majd ki. vagy be.). De azt hiszem, az első ijedtség után sokan megtapasztaljuk majd, hogy annyira azért nem vészes a helyzet. Alig várom, hogy újra mehessünk kávézgatni, meg uszodába, meg az OBI-ba festékért (avagy helló, új otthonom!), de ha most nem lehet, akkor nem lehet.

Lehet viszont olvasni, jógázni, sütkérezni a napon (amíg fel nem támad ez a szeszélyes tavaszi szél). Lehet örülni mindennek, ami van – és minden egyes napnak, amelyet átéltünk, megéltünk, túléltünk.

Biztosan persze nem tudom, hogy minden rendben lesz, de az eddigi tapasztalataim alapján, bármi jön, fel fogom találni magam. Ráadásul nyitott vagyok arra, hogy az a bármi jó dolog lesz. Miért ne?
Lehet, persze, hogy totál gáz lesz, amint vége a járványnak, rögtön elüt egy villamos, és onnantól kezdve egész hátralévő életemben csöngetni fogok. De… ha választhatok, hogy addig mivel töltöm a napjaimat, akkor az aggódás a legutolsó, legnépszerűtlenebb opció. A napok így is, úgy is eltelnek, akkor már tegyem kellemessé őket.

Azt hiszem, pontosan ugyanezt mondtam múltkor is.

Illusztráció: Victor He

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.