Fesztivál mindset

UPDATE: Fesztivál tudatosság, ez a helyes kifejezés! (Vagy nem, de nekem elég jól hangzik, köszi Tiberius!)

Azt gondoltam, már olyan sokan beszéltek a sztoikusokról és az ő – különösen Marcus Aurelius – napjainkban is kiválóan alkalmazható “életmód tanácsaikról”, hogy már mindenki fejből fújja őket. Például azt, hogy vannak dolgok, amelyeket nem tudunk irányítani, azt viszont megválaszthatjuk, hogy hogyan viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz.

Annak a szabadságnak a felismerése, amelyet a hozzáállásunk megválasztása jelent, kulcsfontosságú ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, különösen akkor, amikor a körülményeink éppen kevésbé kedvezően alakulnak. (Van itt valaki 2020-ból?)
És itt szó sincs arról, hogy a tragédiákban is keressük a jót, és minden körülmények között legyünk kicsattanóan pozitívak. Sokkal inkább az a lényeg, hogy mindent a helyén kezeljünk. Tudjuk elfogadni, hogy nem irányíthatunk mindent ÉS a rossz dolgokat is a lehető legracionálisabban fogadjuk. Ne nagyítsuk fel őket, egy negatív eseményt ne terjesszünk ki az egész életünkre, és ha hibát követtünk el, önostorozás helyett a jóvátételén törjük a fejünket – vagy ha ez nem lehetséges, akkor vonjuk le a tanulságokat.

A sztoikusok nem arra bíztatnak, hogy nyomjuk el az érzelmeinket, inkább arra intenek, hogy ne adjuk át nekik az irányítást, ugyanis sem a túlzott jókedv, sem az elkeseredés, sem a düh nem jó tanácsadók.

A fenti elmélet valószínűleg ismerősen hangzott azok számára is, akik a sztoikus tanításokban nem mélyedtek el különösebben. Ugyanezt a gondolatmenetet finomítja tovább, bár úgy tűnik, kevésbé közismert az a szemléletmód, amiről most én akarok beszélni.

Ez a szemléletmód, vagy gondolati átkapcsolás pedig a festival mindset. Az elnevezés arra utal, hogy egy fesztiválon zaj van, lökdösődik a tömeg, a lábunkra lépnek és még az is előfordulhat, hogy sörrel öntik végig a kedvenc pólónkat – de ezért nem haragszunk meg, hiszen egy fesztiválon vagyunk, és a fesztiválok ilyenek. Mindenki tudja, hogy a fesztiválok ezekkel a “kellemetlenségekkel” járnak, amiket nem is igazán élünk meg kellemetlenségként, mert apróságok, nem származik belőle nagy kárunk, tudjuk, hogy nem szándékosan ártott nekünk a másik – és különben is, buli vaaan!

De akkor vajon miért van az, hogy ha a nyári fesztivál helyett a hétvégi bevásárláskor lök meg bennünket valaki egy zsúfolt áruházban, azonnal felugrik a vérnyomásunk, és szinte biztosan leordítjuk a fejét? Mivel a lökdösődés ugyanaz, csak a mi észlelésünkben lehet különbség. És ez egy nagyon figyelemreméltó részlet – mert ez az, ami felett kontrollunk van, amit mi határozhatunk meg.

A hétköznapi bosszúságaink szinte mindegyike ilyen – egy apró dolog, amit helyén kezelve akár egy vállrándítással is elintézhetünk, ha viszont hagyjuk, hogy elragadjanak az érzelmeink, jó kis vitákat lobbanthatunk be velük.
Fontos, hogy most sem az a lényeg, hogy mindent fogadjunk közönyösen, és mosolyogva tűrjük, hogy igazságtalanságok érjenek bennünket, vagy átgázoljanak rajtunk. De azt hiszem, mindannyian érezzük, mik azok a dolgok, amik tulajdonképpen nem életbevágóak. Azok, amik egy óra, egy nap, egy év vagy éppen 10 év távlatából teljesen jelentéktelenek lesznek majd. Amik miatt tényleg nem érdemes sem önmagunkat felhúzni, sem a másikkal veszekedni.

Én azért szeretem a festival mindset-et (nem tudom, hogyan lehetne szépen mondani magyarul), mert nemcsak azt mondja, hogy “engedd el”. Hanem rögtön egy vidám narratívát is ad a bosszantó helyzetnek. Ha ez egy fesztiválon történne, haragudnál érte, vagy nevetve legyintenél? Ha most sütne a nap, jó zene szólna, és jól éreznéd magad, mérgelődnél ezen? Ha ez egy olyan helyzetben történne meg, ahol az alaphangulatod vidám, és nem frusztrálnak a munkahelyi vagy magánéleti gondok, vajon másként reagálnál?

Ez a másik fontos észrevétel, bár ez talán inkább mindfulness, mint sztoicizmus: hogy arra reagálunk-e, ami valójában történt, vagy az az apróság, amin robbanunk, már csak az utolsó csepp volt a poharunkban?

Évek óta blogolok arról, mennyire fontosnak tartom azt, ahogyan együtt élünk a szűkebb-tágabb közösségeinkben, és hogy az emberiség jövője szempontjából a fenntartható társadalmak ugyanolyan fontosak, mint a természeti környezet védelme. (Valójában a kettő összefügg, mert abban a pillanatban, hogy rájövünk, túlélni csak együttműködve tudunk, nem kérdés többé, hogy a természeti környezetet megóvjuk-e, a természeti környezettel együttműködjünk-e.)
Ráadásul egy harmóniában élő közösségben a tagok is jól érzik magukat. A festival mindset, bár első ránézésre a másokkal való konfliktusok kezeléséről szól, valójában a saját lelki egyensúlyunk, jó közérzetünk megőrzéséhez ad segítséget.
A képlet egyszerű: ha nem húzzuk fel magunkat minden apróságon, jobban fogjuk érezni magunkat. És ha jól érezzük magunkat, jobb döntéseket hozunk. Jobb barátok, családtagok, munkatársak tudunk lenni.
Ó, és a lehető legjobban fogunk öregedni, kívül-belül.

Illusztráció: Anthony Delanoix

Fesztivál mindset” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Kiváló írás. Egy javaslat a fordításra (nem pontos fordítás, az félre vihetne, inkább a lényeget megragadandó): fesztivál-tudatosság. 🙂

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.