Elvarratlan szálak

Tavaly év végén felfedeztük magunknak a tesómmal a Távmozit, és időről időre megnézünk olyan filmeket, amik valószínűleg sehogy máshogy nem érnének el hozzánk.

Kamaszként nagyon szerettem moziba járni, és valójában sok filmet azért láttam, mert éppen azt adták. Mondanám, hogy van bennem valami teljesen magától értetődő, őszinte nyitottság a filmek iránt, és hogy nem hiszem, hogy létezik rossz film, inkább arról lehet szó, hogy egyszerűen nem hozzám szól egy film – de az az igazság, hogy az amerikai (és főleg a hollywoodi) filmekkel borzasztóan előítéletes vagyok.

Szóval, nagyon szívesen megnézek szinte bármit, és kész vagyok elfogadni egy-egy filmet úgy, ahogy van. Nem érzem feltétlenül szükségesnek, hogy egyértelműen megfogalmazódjon bennem, tetszett vagy nem tetszett egy-egy alkotás. És ezt annál könnyebb megtennem, minél távolabb áll tőlem egy történet, mondjuk a kulturális környezet miatt. Ezeket a filmeket egyszerűen csak nézem, a filmnézés öröméért, és teljesen rájuk bízva magam, elvárások nélkül hagyom, hogy elmeséljék a történetüket.

Néhány héttel ezelőtt a tesómmal egy dán filmet néztünk, amit ráadásul ő választott, így aztán teljesen elfogulatlan lehettem.

És ez egy nehéz film volt, emberi, de nehéz történettel. Végig kívülállónak éreztem magam, egyik főszereplővel sem tudtam azonosulni, és abban sem voltam biztos, hogy melyik hogyan találhatná meg a boldogságát – ahogyan arról sem voltam meggyőződve, hogy ők tudják. Ugyanakkor maga a konfliktus megérintett, és elgondolkodtatott. De a lényeg, hogy fura film volt.

Ahogy később beszélgettünk róla a tesómmal, felfedeztük, hogy egy csomó elvarratlan szál volt a történetben, fel-felvillantak még érdekes kis morzsák, amik nem kerültek kibontásra.

És EZ volt a másik, amin aztán sokat gondolkodtam.

Általában filmeknél vagy könyveknél hibaként szokták felróni, ha egy mellékszál csak úgy lóg a levegőben. Ha a történet végére nincs szépen minden lekerekítve. Ez most szöget ütött a fejembe. Hogy vajon tényleg baj az, ha nincs minden megmagyarázva? Persze, hagy bennünk némi kielégítetlen kíváncsiságot, de – tekinthetünk ezekre a részletekre a mi házi feladatunkként is. Az író (vagy a rendező) nem rágja a szánkba a megoldást, hanem ránk bízza, hogyan értelmezzük, amit olvastunk vagy láttunk. Hogy töltsük ki a fehér részeket a saját képzeletünk/ korábbi tapasztalataink/ pillanatnyi hangulatunk alapján. Nincs egyetlen helyes megoldás – minden lehetséges és minden jó. Meg kell dolgoznunk érte, hogy minden puzzle darab a helyére kerüljön – és csak általunk lehet teljes valaki más alkotása.

Aztán nem tudom, lehet, hogy tényleg csak hanyagság volt.

Illusztráció: Charles Fair

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.