Fenntartható karrier

Három hét telt azóta, hogy felmondtam a munkahelyemen. Ha teljesen őszinte akarok lenni, arra számítottam, hogy mostanra már lesz új munkám. Ebben a három hétben azonban újabb és újabb fontos információkkal lettem gazdagabb. Egyre konkrétabban látom, hogy mi az, amire vágyom, és egyre bővül azoknak a lehetőségeknek a listája, ahol ezt elérhetem. Az egyik fontos, gondolatébresztő…

Szelektíven a panelben 3.

Aki szeret olvasni, annak könyve van, aki nagyon szeret olvasni, annak meg sok könyve. Vannak, akik nagyon ragaszkodnak a könyveikhez, olyanokhoz is, amiket már biztosan nem fognak újraolvasni. Én jól elvagyok a könyvtárral – nem gond, hogy vissza kell vinnem, ha elolvastam egy könyvet – de számos olyat is őrizgetek otthon, amit pedig simán el…

Élvezeti újrahasznosítók

Szerintem az egyik legjobb magyar újrahasznosítási kampány ez volt. Emlékeznek rá? Nem is olyan régen, nyolc évvel ezelőtt öltözött D. Tóth Kriszta Nescafé-s zacskókból készült estélyibe. Ami egyébként nagyon klasszul nézett ki, de… Vivienne Westwood is oltári nő, és elképesztően nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy felrázza a divatvilágot, és elgondolkodtató alternatívát mutasson az öltözködésen keresztüli önkifejezésben,…

Audio-detox

Tegnap volt az utolsó napom az első munkahelyemen. Miután végeztem, egyenesen egy találkozóra mentem – amíg vártam, hogy megérkezzen a barátom, felhívott egy másik, hogy ott van nálam, kutyasétáltatáshoz öltözve, mikor érek haza…? És hogy hozott nekem új fejezet ajándékot, de akkor beadja a szomszédomnak, mert egyébként rohan. Most úgy tűnik, hogy a következő néhány hetem intenzívebb…

Három éve, örökre

Szerdán volt a harmadik évfordulója Ella kutya örökbefogadásának. Már három éve ő a világ közepe – a legjobb értelemben. A kutyákról általában tudni lehet, hogy elképesztően kedves teremtmények, a saját kutya meg aztán a hovatovább netovábbja, a legokosabb és legszebb mind közül. De Ella tényleg! Ella közösségi eb, imádja, ha vendégek jönnek, a vízszerelőtől a pizzafutárig mindenkinek…

Környezetbarát mosogatószivacs

Mondják, ha igazi baktériumtelepet akarunk látni, akkor nem a legkisebb helység, hanem a konyha felé kell vennünk az irányt: egészen pontosan a mosogatószivacsunk lesz, amit keresünk. Folyton nedves, mindig van benne egy kis szerves hulladék, igazi üdülőparadicsom, ha az ember baktérium. Tovább rontja a mosogatószivacs PR-ját, hogy műanyag, és néhány hétnél tovább ritkán bírja –…

A fenntarthatóság lányoknak való…!?

Az a jó az internetben, hogy teli van érdekes dolgokkal. Egy csomó dologról azért vannak ismereteim, mert valahol egy elejtett félmondat érdekesnek tűnt, és rákerestem. Tegnap anyukám mutatott a telefonján valami aprócska és nagyon szőrös hangyászgyereket – mire kiselőadást tartottam neki a szőrös vendégízületesekről, egészen pontosan a hangyász és a lajhár közötti hasonlóságokról és különbségekről. A…

Reggeli séták

Az egyik kedvenc bloggerem írt múlt héten a reggeli sétáiról – vagyis, éppen, hogy a sétákról nem írt, sokkal inkább az előkészületekről, és arról, hogy hogyan próbál szokást csinálni belőlük; mert jól esik neki, de gyakran közbejön valami.  A reggeli séta valószínűleg az egyik legjobb dolog, ami az emberrel történhet. Valahol azt olvastam, hogy egyes…

Július, eddig

Fura érzés, hogy már több, mint az év fele eltelt. Meg az is fura, hogy 12 fok van július közepén…   Fenntarthatósági szempontból a nyár legnagyobb kihívása, hogy a minimalista ruhatáramban csupa vasalnivaló van. Én egyébként szeretek ingeket hordani, és évek óta beválik, hogy a legnagyobb hőségben nem műszálas pólót, hanem valamilyen természetes szállal kevert inget…

Nyaralni voltunk

Még valamikor márciusban láttam egy hirdetést, zöldövezeti, kutyabarát szállást lehetett foglalni nagyon kedvező áron, csak a készlet erejéig. Kicsit gondolkodtam rajta… aztán lefoglaltam. Eredetileg úgy terveztük, hogy májusban váltjuk majd be a kupont, amikor a tesóm itthon lesz, aztán változott a program, és végül a lejárat előtt két nappal, június végén érkeztünk meg Zalakaros-Garaboncra.  A leírásban…

Japan No. 1.

Vannak olyan szakmák, mesterségek, amik évezredek óta kísérik az emberiség fejlődését, és mégis csak kevés változáson estek át. Ezek általában az alapvető, mindennapi szükségletekhez kapcsolódnak: valószínűleg tudnának egymásnak újat mutatni, de nagyjából hasonlóan gondolkodnának a különböző korok pékei, ácsai, fazekasai. Nekem mindig nagyon jó érzés azt látni, hogy bár egyre több ismeret áll rendelkezésünkre, egyre szuperebb…

Fenntartható nyaralás

Ritkán tévézek, de időnként szuper műsorokba futok bele – ilyen volt az Etikus turista (The Ethical Hedonist) is, ami egyrészt remek utazós magazin, másrészt azt mutatta be, hogy Az Év Fénypontja, a kifejezetten pihenési szándékkal kivett szabadság is kerülhet úgy eltöltésre, hogy közben odafigyelünk a bolygóra, óvjuk a természeti és kulturális értékeket. Én az equadori…